Időről időre megéri behunyni a szemedet, és azt mondani magadnak a sötétben: "Én vagyok a varázsló, és amikor kinyitom a szememet, látni fogom a világot, amelyet én teremtettem, és amelyért csak én vagyok felelős."

Kövesd a reményt és az álmokat, amíg lehet, amíg ég a tüzed, amíg esély jelzi az utad. Ne legyél veszteglő hajó, ami a biztonságos dokkban áll, és nem himbálja más, csak a "talán"-ok és "majd"-ok vize, a lagymatag apály. Nem várhatsz egy egész életen át, hiszen a "majd" és "talán" nem csinál csodát. Ha úgy érzed, hogy későn jött a szél, akkor is vágja bele; a hajónak a szél az élete; légy bátor, bonts vitorlát és remélj!

Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.

Szüntelenül működik bennem egy elképzelt világ, és az a fontosabb. Ez az élet itt szürke, vacak és ostoba!... Nem tudom, van-e másik... Biztosan van, mert én állandóan abban járok.

Müller Péter

Sosem hagyok fel annak a latolgatásával, hogy merre lehetsz - hogy újra feltámadsz-e egy másik világban, vagy már meg is tetted, hogy békében és szeretetben élsz-e valahol egy távoli országban, melyet én sosem keresek fel. De egy dologban biztos vagyok: biztosan tudom, hogy ha visszatértél, az első dolog, amit tettél, hogy arcodat a nap felé fordítottad. Mert ha valamit megtanulhattál, az az, hogy ezen a világon egyikünknek sem adatott eltékozolható idő.

Amióta az eszét tudja, csakugyan örökké szerelmes: egy fiúba, akit egy pillanatra látott a buszról, egy fényképbe, amelyik pár hétig kinn állt a fényképész kirakatában, Dobó Istvánba az Egri csillagokból, és valakibe, akit csak úgy kitalált magának.

Hisz tündérek mindenhol laknak! Nélkülük a fák, a kövek, a vizek forrásai, de még a hegyek, a dombok, a rétek és a vadcsapások is mind-mind a lelküket veszítenék!

Csak egy olyan ember van a világon, mint te. Azt mondják, hogy mindenkinek három hasonmása kószál a világban, de a hasonlóság csak a külsőtökben mutatkozik meg. Úgy hiszem, egyetlen ember sincs, aki pontosan ugyanolyan, mint te. Nyilván vannak dolgok, amiket nem tudsz megcsinálni, és olyanok, amiket pedig csak te tudsz megcsinálni. Ez az, amiért szeretem az embereket, és ezért hiszem azt, hogy az emberek nem tudnak egyedül élni.

Nem is tudtad?

Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen, hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül.

Csak egy csók volt... De soha ne feledd:Neked adtam benne a lelkemet.

Szeretlek még mindig, eddig meg is haltam volna érted, ma már nem tenném. Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, mindez hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet, mely örökké tart?

Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?

Richard Bach

Mert jól tudom, hogy lenne másik élet És másik csillag, másik szerelem, És nincsen, aki megszabja nekem, Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek, (...) s ha sorsa van, választott sorsa van mindenkinek, hát lettem, ami lettem, de nem azért, mert másként nem tehettem.

Markó Béla

Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket. Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent. Élj hát most a kérdéseknek! S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.

Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (...)

A fenébe is!

Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését?

Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott... és múlik, múlik...

Mi a csudára várunk hát?

Aki azonban alázatos lélekkel felismeri, hogy mi a végcélja mindennek, aki látja, milyen illedelmesen nyesegeti minden tehetős polgár paradicsommá a kertecskéjét, és aztán, hogy még a szerencsétlen ember is milyen rendületlenül szuszog tova útján a terhe alatt, és valamennyinek egyformán az a vágya, hogy bárcsak egy perccel is tovább láthassa még ezt a napvilágot - igen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja.

Johann Wolfgang von Goethe

Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.

Wass Albert

Egyik élet követi a másikat, és mi, egyedül mi dolgozhatjuk fel az okokat, amelyeket mi hoztunk mozgásba, mi tehetjük jóvá a rosszat, amit tettünk.

Az élet legörömtelibb, legszebb, legfurcsább dolgai nem anyagszerűek, nem ragadhatod meg őket a kezeddel.

Nem a tapogatható, összerabolható fizikai valóság világába tartoznak.

Ők érintenek meg téged, ha megérdemled, vagy ha rászolgáltál.

Te csupán a lelkeddel illetheted őket.