2010. október 1., péntek


Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk.
Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (...)
A fenébe is!
Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését?
Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott... és múlik, múlik...
Mi a csudára várunk hát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése