A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól.
Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (...) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (...) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért!
Kövesd a reményt és az álmokat, amíg lehet, amíg ég a tüzed, amíg esély jelzi az utad. Ne legyél veszteglő hajó, ami a biztonságos dokkban áll, és nem himbálja más, csak a "talán"-ok és "majd"-ok vize, a lagymatag apály. Nem várhatsz egy egész életen át, hiszen a "majd" és "talán" nem csinál csodát. Ha úgy érzed, hogy későn jött a szél, akkor is vágja bele; a hajónak a szél az élete; légy bátor, bonts vitorlát és remélj!
Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.
Csak egy olyan ember van a világon, mint te. Azt mondják, hogy mindenkinek három hasonmása kószál a világban, de a hasonlóság csak a külsőtökben mutatkozik meg. Úgy hiszem, egyetlen ember sincs, aki pontosan ugyanolyan, mint te. Nyilván vannak dolgok, amiket nem tudsz megcsinálni, és olyanok, amiket pedig csak te tudsz megcsinálni. Ez az, amiért szeretem az embereket, és ezért hiszem azt, hogy az emberek nem tudnak egyedül élni.
| Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy. | ||
| Paulo Coelho | ||
| Két különböző természet találkozásából született a szerelem. A szerelem az ellentmondásból merít erőt. Az összeütközés és az átváltozás pedig tartóssá teszi. | ||
| Paulo Coelho | ||
| Láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak, egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy "holtomiglan-holtodiglan" kitartanak mellette, az üzlet mérlegének, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy "nem" vagy, hogy "elég", a hétvégéknek, amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel, akikhez semmi kedvük. Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának és a luxus látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végigcsinálják - mert valaki meggyőzte őket, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva. | ||
| Paulo Coelho | ||
| Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért - az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is, ha közben nyeled a könnyeidet. | ||
| Paulo Coelho | ||
| Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban. | ||
| Paulo Coelho | ||
(You want to) make a memory
| Minden szerelmes úgy érzi, hogy valami hiányzik, mert a szerelem befejezetlen. Egy folyamat, nem egy dolog. Minden szerelmes elkerülhetetlenül hiányérzettel küzd. Ne értsd félre! Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a szerelem alapjában véve dinamikus. A szerelem olyan, mint a folyó, állandó mozgásban van. Magában a mozgásban rejlik a folyó élete. Ha egyszer megáll, mozdulatlan dolog lesz belőle; akkor már nem folyó többé. | ||
| Osho | ||
| A szeretet nem szokás, elkötelezettség vagy hála. A szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. Nincs definíciója. Szeress, és ne kérdezz sokat. Csak szeress. | ||
| Paulo Coelho | ||
| - Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé. | ||
| Wass Albert | ||
| Néhányszor próbáltam már meglépni érzéseim elől, amelyek meglehetősen aggasztottak. Néhányszor meg is léptem, négy-öt napra, hat hétre, remélvén, hogy az őrjítő indulatok elhalnak bennem: nem bírtam elszenvedni a szerelemhez társuló végtelen féltést. Mígnem rájöttem, hogy kapcsolatunk azért ennyire gyötrelmes, mert eloldozhatatlanul mély. Már tudom, nem is aggaszt a sokszorosan összetett érzés. Uralom az általa kiváltott indulatokat, letisztult a féltés, erejéből így sem vesztett, mindössze kikristályosodott. | ||
| Vavyan Fable | ||
| Várni. Ez volt az első lecke, amit megtanultam a szerelemről. A nap iszonyú lassan vánszorog, ezer tervet szősz, előre elképzeled az összes lehetséges párbeszédet, különböző fogadalmakat teszel, megígéred magadnak, hogy megváltozol - miközben egyre csak várod, epekedve és nyugtalanul, míg meg nem érkezik. | ||
| Paulo Coelho | ||
