Volt egyszer egy gyönyörű rét, meseszép virágokkal. Mind nagyon szép volt, csak egy nem az, amelyiknek nem volt színe, sem illata.

Nagyon irigykedett a többiekre, és ha valamelyik virág hozzá szólt, rögtön elfordult és összecsukta a szirmait, mert úgy gondolta, hogy ő a világ legcsúnyább virága. A pillangók és a méhek messzire elkerülték ő pedig bánatosan nézte, ahogyan a többieken táncolnak. Titokban mindig arról álmodozott, hogy egyszer ő is gyönyörűséges virág lesz. Egy napon hatalmas vihar kerekedett, ami eláztatta az egész virágmezőt. Az eső után előbújt a nap és fényes sugaraival megcsillantotta az esőcseppeket a kis virág, szirmain, melyről az égen megjelenő szivárvány színei tündököltek vissza. Ekkor a kisvirág egy pillanatra úgy érezte ő is gyönyörű, illatos virág és rádöbbent arra, hogy nem az a fontos mások milyennek látják, hanem hogy ő elfogadja magát olyannak amilyen.

Így történt, hogy a bánatos kisvirág már nem volt szomorú többé kinézete miatt, hiszen így több örömet szerzett másoknak és magának is.