2009. december 16., szerda




Ahogy kinézek az ablakon mindent beborít a puha hótakaró, csillog a felszíne,mint a gyémánt!
Szívemet melegség tölti el...valahogy ilyenkor újra gyermeknek érzem magam.
Legszívesebben jól beöltöznék és irány a domboldal...
Emlékeztek még rá, mikor leesett az első hó és édesapátok elővette a pince mélyéről a szánkót.Madarat lehetett volna fogatni veletek.Végre,irány a csúcs...
Húztad magad után,mintha az életed függne tőle,fel a meredek emelkedőn, majd hatalmas lendülettel neki iramodtál a hóbuckák ugratásának és fékezhetetlenné vált paripádat úgy ülted meg mint Rózsa Sándor.
Micsoda élmények...
Emlékszel még rájuk?
Mikor társaiddal hógolyóztatok,csatákat vívtatok, kúsztatok-másztatok a fehér mindenségben.
Vagy amikor szüleiddel görgettétek a hólabdát,hogy a hóemberekéd minél nagyobb legyen,kerestél neki fejfedőt,sálat,ormányt s még a ruhácskájára gombokat is.
Emlékszel még?
Micsoda öröm volt az életed.
S most mit csinálunk?
Bentről figyeljük ahogy esik a hó.
Talán mi már nem halljuk hívogató szavát, úgy mint gyerekként?
Vagy csak nem akarjuk?
Nézek ki az ablakon és látom őket,azokat a szertelen gyermekeket amilyen én is voltam.
De nem várok tovább,belevettem magam a sűrűjébe,élvezem újra a gyermeki játék minden örömét.Neked is ezt kellene tenned!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése