2009. december 6., vasárnap


Szeretem...
Szeretem a fákat,ahogy lombjai az ősz színeiben pompáznak,szeretem ahogy ágai a földet cirogatják,hogy köszönetet adjanak életükért.
Szeretem a virágokat, ahogy a réteken táncolnak és bódító illatukkal árasztják el a mindenséget.
Szeretem az esőt, ahogy lágyan végig gördül az arcomon, szeretem ahogy dühösen elveri a földet mert haragszik rá,aztán mintha mi sem történt volna elszalad, mint egy sértödött kisfiú kitől elveszik a kedvenc kismozdonyát.
Szeretem a vízet, ahogy hatalmas hullámai sódornak ki a partfelé.Mikor úgy érzem lebegek és védelmező habjai a felszínen tartanak,hogy élvezhessem a súlytalanság mennyei varázsát.
Eggyé válok velük, a fával, virággal, esővel, széllel, vízzel...mindennel.
Szeretem az embereket,mert olyan sokfélék.Bátrak, gyengék,önzők, naivak, bölcsek, de leginkább szerethetőek.
Szeretem ahogy tombolnak, sírnak, küzdenek.
Küzdenek a végsőkig.
Szeretem őket.
Szeretem saját magam is.
Szeretem a hirtelen hangulat változásaimat, a vidámságomat, a határozottságomat, a türelmemet, az álmodozásaimat.Szeretem ezt a nagyszájú, bohém lányt.
Szeretem magam,minden jóval és rosszal hisz így vagyok teljes.Addig míg nem becsülöd meg magad,még nem fogadod el teljes valódat,nem lehetsz boldog.Még ha más azzá is tehetne.Neked kell megtalálnod a szeretetet legbelül.
Én ki merem állítani hogy nem hogy szeretem ,egyszerüen szerelmes vagyok önmagamba.

Szerelmes vagyok a világba és minden emberbe, minden érzésbe.
Így teljes az én életem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése