Te vagy nekem az élet, a fény,
Fogom kezed, hogy már sose félj,
Ez a nap a te ünneped már,
S egy ajándék, ami vele jár.


Boldogság,
Tőled bármit kapni, boldogság,
Elég egy apró tárgy,
Tudom, hogy ott lesz benne minden vágy.

Add hát, ne várj!


Én kincseket nem adhatok,
Csak szívemet, mint a legszebb darabot,
Nem óra ő, sem drágakő,
De bármi volt, csakis érted zakatolt.

Csak érted zakatolt, érted zakatolt.

Lehet arany, vagy ékszer, vagy kincs,
De olyan igazi, mint te vagy, nincs,
Mit is adhatok én neked még,
Egy szó, egy könyv ide nem elég.



Add hát, ne várj!



Ha tudnád, a kincsekből,
Mennyire várt rád, a kincsekből,
Jöjj vedd hát, a kincsekből,
A legszebb darabot.

Még nem volt, már kezdettől,
Föld meg a vén Hold, már kezdettől,
Már akkor, már kezdettől,
Csakis érted zakatolt.

Mi összetart az éveket, még egy jégzivatar sem törheti szét,
Te vagy nekem, aki fényével vonja be rég az élet színét.

Nem akarok mást, csak te is, hogy lásd,
Hagyd a csomagolást,S add a legszebb darabot!

Vedd hát féltett kincsem, a legszebb darabot,
Téged éltet itt benn, érted zakatolt,
Őrizd hozzánk híven, a legszebb darabot
Ez a szív, most tőlem minden, érted zakatolt.



Lehet ékszer, vagy kincs,
De olyan igazi, mint te, tényleg nincs,
Mit is adhatok én neked még,
Hisz a szó nem elég, a szívemből a legszebb darabot.

Őrizd hozzánk híven, vedd hát féltett kincsem, a legszebb darabot,
Téged éltet itt benn, mint a Hold, érted zakatolt, régen bárhogy is volt,
Őrizd hozzánk híven, a legszebb darabot,
Ez a szív, most tőlem minden, érted zakatolt.