Mennyire igaz: nem a cél a lényeg, hanem az odavezető út.
Minden fájdalmával,csapdájával,örömével együtt.
A sok csalódás,a küzdelem, a kétségbeesés...mikor azt mondod nem bírom tovább,ennyi volt és mégis felállsz és folytatod...isteni érzés.
Minden téren így van ez.Szerelemben,munkában, emberi kapcsolatokban.
Mikor elérsz valamit, ledőlsz és azt mondod ennyi volt?Hogyan tovább?
Visszagondolsz az elmúlt időkre és mindent szépnek fogsz látni,hiszen ez tette teljessé a célt.Rájössz,hogy minden okkal történt és minél nehezebb volt annál többet fog jelenteni neked.
Ha csak egyszerűen megkaptál volna mindent nem tudnád úgy értékelni a dolgokat.
Nagy igazság!
Tehát , élvezz minden pillanatot amit kaptál,nézd mindennek a jó oldalát és merj tovább haladni a kitűzött célok felé.
Vannak emberek akik lassabban jutnak el, de ettől semmivel sem kevesebbek nálad vagy bárki másnál.Mindenkinek más az érési folyamata.Ezt kell megértened és nem hajszolnod bele olyan élethelyzetekbe amikből nehezebb lesz tovább haladnia.Semmi mást nem kell tenned ha segíteni akarsz neki,csak légy mellette,tudja,hogy számíthat rád és ott vagy mellette ha baj van,ha boldog vagy éppen szomorú.
Tudja, hogy te vagy az az ember aki a kezét nyújtja, mert szüksége lesz rád és ez örök köteléket jelent kettőtök között.
El jön az a perc,hogy te fogsz tanulni tőle,neked lesz szükséged rá.
Ez kölcsönös.Egy adok-kapok kapcsolat.Kölcsönös tisztelet és elfogadás.
Mindannyian mások vagyunk,de egy tőről fakadunk.
Nem megértened kell a másikat,csak elfogadnod olyannak amilyen.