A düh ami bennem fortyog nem akar csillapodni...mint egy dühöngö bika aki az életéért küzd és mindent és mindenkit felöklel.
Nem jó ez így...meg kell nyugodnom.
Ez a belső feszültség mit kontrolálnom kell.
Borzasztóan nehéz, nagyon nehéz visszafognom magam és nem kitörni a rám pakolt terhek alól...hiszen az menekülés lenne és azt nem akarom.
Nem futok el megint!

Nem értem mivel érdemeltem ki, valamiért jó céltáblává váltam, talán próbára tesznek mennyire vagyok erős és elszánt?
Több variáció is lehetséges.
Mindenesetre fáj nagyon.
Főleg ha olyan embertől kapod akit szeretsz.
Az érzelmi zsarolásnál nincs rosszabb.
Tudom, mondhatnád ne engedjek neki...
De mi a megoldás?
Szeretettel fordulni feléjük...
Megfogni a kezüket és átadni a szeretet...ez lenne?

A fájdalom akkor is bennem él...Mikor esélyt sem kapok, mikor eltünnek emberek kik fontosak...
Mikor megbántanak emberek kikre számíthatok...
Mikor nem értem mit vétettem ami megbocsáthatatlan...
Mikor megtalálom az utam és el akarnak tériteni...
Mikor már nem az vagyok ki voltam és ezt ők valamiféle támadásnak veszik...
Mit kell ebből tanulnom?
Nem értem...