"Üres az út, társam a csend,velem már nem tart senki sem.

Ma már csak szép csendesen lépek, ballagok,

De még úton vagyok, te is láthatod.
Még mindig csábít, hív a táj,még int felém a napsugár.

Pedig már megváltoztak rég a városok,

De az emléke él,csak a szép emléke él.

Mitől volt olyan szép nekem, csak én tudom.
Látod már megint indulok, egy helyben állni nem tudok.

Pedig már egyre többször elfáradok;

De még úton vagyok, te is láthatod
Tudom, nem várnak barátok,ismerőst már nem találok.

A régi utcákat sem találom én, mondják:

Lebontották rég,látod, szétesik a kép.

Csak a dalom emlékszik rá jól tudom.
Hol az a bódé, ami a sarkon állt,virágot senki sem árul már.

Üresen ásít a kávéház.

Vajon mért fáj nékem úgy ez a változás?
Még mindig csábít, hív a táj,még int felém a napsugár

Tudom, hogy egyre többször elfáradok,

de még úton vagyok, te is láthatod. "