2009. november 5., csütörtök


"Valamennyien össze tudnánk állítani azok listáját, akik oly jelentékeny és mélyreható szerepet játszottak az életünkben, hogy azt képtelenség hétköznapi kifejezésekkel besorolni vagy elégségesen leírni, emberek, akik megosztották velünk a bölcsességüket, részesítettek az igazságaikban, végtelen türelemmel elviselték hibáinkat és gyengeségeinket és akik mindezek mögött is megláttak minket, meglátták bennünk a legjobbat.
Ezek az emberek,azzal, hogy elfogadtak bennünket, valamint hogy elutasították belőlünk mindazt, ami valójában nem a mi választásunk eredménye, elősegítették a fejlődésünket, hogy valamiképpen nagyobbak legyünk."
Nekem is köszönetett kell mondanom, legfőképpen a szüleimnek, hiszen nélkülük nem lennék az aki, ők azok akik a lehető legtöbbet adták nekem és hogy ebből én mit hasznosítottam az maradjon az én titkom!Hálával tartozom azokért az évekért amikor ifjú csíkó koromban, minden ellenük elkövetett ballépésemen túl tudtak lépni és ugyanolyan szeretettel viseltettek irántam!
Nem fogom ezt elfelejteni soha!Köszönöm!
Köszönöm a nagymamámnak azokat az életbölcsességeket amiket megosztott velem,bár némely téren teljesen mást vallunk, amit mond azt tiszta szeretetből teszi és ennél több nem kell számomra.
Szeretném megköszönni a barátaimnak!Azoknak a barátoknak akik itt vannak mellettem, akik tudják hogy mi az ami igazán fontos számunkra, akik bármikor a segítségemre vannak és rám is számíthatnak bármiben, hiszen erről szól az egész!
Szeretnék kiemelni itt két embert: Senior Princess-t és "Csíkóhal"-at (ahogy én hívom)
Rengeteget tanultam és tanulok tőletek!Nehéz volt épp ésszel felfognom ezeket a bölcsességeket amiket rám "zúdítottatok" :D
"mindenki annyit kap, amennyit el tud viselni"-mondhatnátok.
Nem lehetek elég hálás, hogy mellettem voltatok.Nem lenne teljes az életem.
Sokat kell még fejlődnöm, de tudom, hogy ha tőled Csíkóhal nem is most, de rengeteget tanulhatok még!
Ígérem, hogy nyitott szívvel járom a világot és most már tudom, hogy mi a legfőbb cél az életemben.Ezt az üzenetet fogom tovább adni én is, úgy ahogy ti tettétek velem !
Szeretlek benneteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése